Jó néhány évvel ezelőtt, amikor még az X-SIGHT nem is létezett, te már akkor is irodavezető voltál. Milyen volt akkor? Honnan indultunk?
2003-ban a Dale Carnegie-nél kezdtem dolgozni ebben a pozícióban. Akkoriban még egy sokkal vaskalaposabb, merev szabályok közé szorított nemzetközi módszertan alapján dolgoztunk. Azt, amit a mai világban várnak tőlünk, az azonnali válaszreakciókat, innovációkkal fűszerezve, akkoriban nem támogatta a kultúra.
Milyen a te munkád? Milyen egy tréner cégnél irodavezetőként dolgozni?
Ebben a székben, a legtöbb cégben zajló folyamathoz érteni kell, helyt kell állni a legváratlanabb szituációkban is. Mindenkivel szót kell érteni, meg kell találni a közös hangot külső ügyfelekkel és kollégákkal egyaránt. Hitem szerint a gördülékeny ügymenet talán legfontosabb sarokköve a kommunikáció. A jó emberi kapcsolatok hihetetlenül felgyorsítják a munkafolyamatokat, míg a rosszak rengeteg felesleges energiát emésztenek fel.
Mi az, amit a legjobban szeretsz ebben?
Talán azt, amikor valamelyik kollégám megtalál egy kérdéssel, amire nehéz megtalálni a választ. Öröm látni, ahogy együtt rendet vágunk a számok közt, közösen kiegyenesítjük a dolgokat, és látom, ahogy a kollégám ráncai kisimulnak. Szeretem, amikor azt érzem, hogy a kollégák bátran támaszkodnak rám és a tapasztalataimra egy-egy feladat kezelésében, vagy probléma megoldásában. Jó érzés, hogy képes vagyok nekik értékes információkat tovább adni egy-egy folyamatról, képesek vagyunk gyorsan megoldásokat találni. Itt hadd jegyezzem meg, hogy szerintem az emberek a probléma fogalmát alapvetően félreértelmezik. Azt gondolják, hogy a probléma egy eredendően elkerülendő, rossz dolog. Szerintem viszont problémák szükségszerűen vannak és lesznek, és ez jó is így! Hiszen hogyan máshogyan vennénk észre, hogy nem jó irányba megyünk, változtatnunk kell valamiben?
Milyen jó meglátás!
Aranyos vagy, hogy ezt mondod. Mindazonáltal a munkafolyamatok mérőszáma mégiscsak az eredmény. Ugyanakkor egy elkötelezett embernek meg az az ismérve, hogy belső igénye van arra, hogy jó munkát végezzen. Felesleges, sőt kifejezetten káros, ha tartania kell attól, hogy milyen megtorlás éri, ha véletlenül hibázik. Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit!
Mi a taktikád a rendszeres, de unalmas, adminisztratív feladatok elvégzéséhez? Te hogyan őrzöd meg a lelkesedésedet?
Nekem az a rögeszmém – és ezt az élet minden területén vallom – hogy attól, hogy valami kötelező, még nem kell feltétlenül rosszkedvűen csinálni. Így állok a munkámhoz is. A megszokott feladatok közepette nyugodtan lehet nevetni, viccelődni. Egy e-mailben elkövetett betűhiba is lehet ok a nevetésre, ha nyitottak vagyunk rá. Hiszen a munkahelyünkön töltjük el az életünk nagy részét! Nem korlátozhatjuk minden jó érzésünket, életörömünket arra a két hétre, amikor végre elmehetünk szabadságra. Sok év alatt sikerült kialakítani a háttérirodában egy olyan környezetet, ami igazi kis otthont biztosít az X-SIGHT csapata számára. Nagyon büszke vagyok arra, hogy olyan irodánk van, ahova az összes kolléga örömmel jön be. Ahol pedig öröm van, ott nincs unalom. Szeretném azt hinni, hogy ebben nekem is – mint irodavezetőnek – van szerepem, és a néha harsány, viccelődős személyiségem segít abban, hogy a nehezebb időszakokon könnyebben lendüljünk át. De egészen biztos vagyok abban is, hogy semmire nem mennék két kolléganőm, Ági és Betti nélkül, akik legalább ilyen lelkesen dolgoznak ennek a légkörnek a fenntartásán.
Mi az, ami szerinted a csapatban csak rád jellemző?
Az X-SIGHT pénzügyeseként munkámnak szerves része, hogy képviseljem a földhözragadt gyakorlatias szempontokat olyan emberek között, akiknek erőssége, hogy tudnak szárnyalni, alkotni, nagyokat álmodni! Nagyszerű szakemberekkel vagyok körülvéve, akik gyorsan átlátják a szervezeti kihívásokat és roppant empátiával és céltudatossággal mutatnak megoldásokat az ügyfeleknek nehezen tárgyiasítható problémákra. Én vagyok a híd az ő globális, kreatív gondolkodásuk és az operatív feladatok között. Én eredetileg matematika-fizika tanár vagyok némi programozói vénával, de elvégeztem a mérlegképes könyvelői szakot is. Ezek bosszantóan racionális és egzakt dolgok, én magam is kockafejű lettem. Azt hiszem, hogy ez az algoritmusokban és képletekben történő gondolkodás, no meg a rengeteg excel-táblázat az, ami a védjegyemmé vált a cégnél. Kimondatlan feladatom ebben a székben, hogy létrehozzam az átmenetet a megálmodott tervek és a kockás füzet között úgy, hogy ne tűnjenek el a szivárványok.
Szóval te a legváltozatosabb kihívásokba futsz bele nap, mint nap…
Igen…ezt aláírom. De a sportlövész múltamból fakadóan hozok egy csomó olyan tulajdonságot, értékrendet, amik átlendítenek bármilyen nehézségen. Én a korrektséget és az egyenes kommunikációt alapvető fontosságúnak tartom minden szervezetben. No és azokat az elveket, amiket a versenyzésből megtanultam: azt, hogy az elégtelen teljesítmény nem lesz elfogadható rengeteg kifogással nyakon öntve sem, és azt, hogy a jó közösség összetart, így hát nem csak magamért, de a csapatomért is kell harcolnom. Így pedig még inkább megéri! De a legfontosabb, hogy az én feladataim akkor vannak jól elvégezve, ha az emberek nem is veszik észre, hogy a háttérben mennyi munkafolyamat zajlott le.
És hogyan hangolod össze a munkát, a magánélettel?
Sehogy… Nagyon rossz vagyok az egyensúly megtartásában, ezt be kell látnom. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy szeretek bent lenni az irodában. Imádom a hangulatot, a kollégáimat és nem érzek késztetést arra, hogy minél hamarabb szabadulhassak.
Volt olyan áttörés az életedben, amire a mai napig szívesen emlékszel vissza?
Két évvel ezelőtt, egy hatalmas bátorítást és támogatást kaptam a vezetőségtől, aminek eredményeképp életemben először lett egy gyönyörű, új, piros autóm. Ez egy áttörés volt, amit vitán felül a cégnek köszönhetek. És sokkal többet jelentett nekem, mint egy autót. Talán először csapott meg a szele, hogy tényleg álmodhatok nagyokat, hozhatok olyan döntést is, ami magamról szól. Azóta szinte hobbimmá vált, hogy megálmodok valamit és valóra váltom. Régi célom volt családi házban élni, amit tavaly óta már elmondhatok magamról. Idén nyáron pedig egy másik vágyamat váltottam valóra, végre robogóval járok dolgozni! Én utálok teketóriázni! A türelem nem nagy erényem, ha valami nem stimmel, akkor megyek és addig kutatok, amíg a megoldást meg nem látom, ha pedig meglátom, akkor rögvest neki is látok a cselekvésnek. Olyan pedig nincs, hogy valami nem sikerül! Menni kell tovább, ha kell, évekig! Mert ugye „Mindennek jó a vége! Ha valami nem jó, akkor annak még nem értél a végére!”
A legtöbb ember számára innen az irodából Zsuzsi– az esetek többségében – leginkább csak egy hang.
Ez is egy fajta kihívás, de az évek alatt úgy érzem, felnőttem a feladathoz. Nekem legtöbbször csak egy telefon és a simogató hangom áll rendelkezésemre a kapcsolatépítésre. Idővel már a hobbimmá is vált, hogy ilyen feltételek mellett is gyorsan tudjak jó kapcsolatot kialakítani a legkülönbözőbb emberekkel.
Hogyan képzeled el magad 5 év múlva, mik a személyes ambícióid?
Az a helyzet ezzel az öt évvel, hogy ez a korábban említett türelmetlenségembe egyszerűen nem fér bele. Annyira dinamikusan változónak érzem, hogy merre tartok akár a magánéletemben, akár szakmailag, hogy ilyen távlatokban még csak gondolkodni se tudok. Az utóbbi időben rengeteg mindent változtattam meg az életemben. Most leginkább azt szeretném, hogy megszokjam az új életemet, és tartsam a lépést saját magammal. Szeretném megteremteni az egyensúlyt az új szokásaimmal, megismerkedni az új dolgaimmal.
